Nem maga a szám foglalkoztat igazán, hanem az az érzés, hogy az elmúlt húsz év történései most mintha lassan összeérnének bennem. Ha visszanézek az utamra, nem egy egyenes vonalat látok, hanem sok kanyart és sok döntési pontot. Nem csak a karrieremben, hanem az egész életemben.
Voltak helyzetek, amikor tudatosan én irányítottam, és voltak olyanok is, amikor az élet rendezte át a dolgokat. De ezek a fordulópontok mind hozzátettek ahhoz, aki ma vagyok.
Az önismeret valójában nagyon régóta része az életemnek. Körülbelül tizennyolc éves voltam, amikor először találkoztam ezzel a világgal egy agykontroll tanfolyamon. Akkor értettem meg először, hogy mennyire fontos az, hogy az ember saját magával is foglalkozzon. Utólag visszanézve szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen fiatalon találkoztam ezzel a szemlélettel, mert sok minden, amit később átéltem, egészen más értelmet nyert emiatt.
Talán ebben is különbözik a mi generációnk az előttünk járóktól. A mi anyáink még egészen más világban éltek fiatal korukban, ahol az önismeret vagy a belső munka nem volt természetes része az életüknek. Nekem viszont ez végigkísérte az utamat.
Egy olyan családban nőttem fel, ahol természetes volt az összetartozás. A szüleimmel mindig nagyon jó volt a kapcsolatom, és ez a mai napig így van. Van egy testvérem is, akivel szintén közel maradtunk egymáshoz.
A kapcsolatok mindig fontos szerepet játszottak az életemben. A barátságok is. Az évek során sokféle emberrel sodort össze az élet, és azt is meg kellett tanulnom, hogy a kapcsolatok változnak. Vannak barátságok, amelyek egy adott életszakaszban nagyon közeliek, majd az élet más irányba visz bennünket. És van olyan is, hogy évekkel később újra egymásra találunk.
A húszas éveim elején Budapestre kerültem egy fantasztikus, fiatalos céghez. Ott találkoztam először igazán azzal, milyen az, amikor egy vezető inspirálni tud egy csapatot. Amikor nem félelemből dolgozol, hanem lelkesedésből. Amikor azt érzed, hogy számítasz, és hogy képes vagy többre annál, mint amit addig gondoltál magadról.
Volt egy nap, amikor mezítláb kellett átmennünk egy négy méter hosszú parázssávon. És átmentem rajta. Akkor értettem meg először igazán, hogy mennyire sok minden múlik azon, milyen emberek vesznek körül bennünket. Egy jó vezető nem lenyom, hanem felemel.
Az élet azonban nem mindig ilyen közegbe visz.
A banki évek szakmailag erősek voltak, de a környezet sokszor kemény és bántó tudott lenni. Voltak helyzetek, amikor megalázva éreztem magam, amikor olyan működéseket kellett elviselni, amelyekről ma már pontosan tudom, hogy nem szeretnék többé részese lenni. Akkor még nem mindig húztam meg a határaimat, de ezek a tapasztalatok mélyen formáltak.
Közben az életem egy másik fontos része is formálódott.
2014-ben összeházasodtunk a férjemmel. Nem azért érzem jónak a házasságunkat, mert nincsenek benne nehézségek, hanem mert figyelünk rá. Időről időre újrahangoljuk a működésünket, és megpróbáljuk megtalálni azt az egyensúlyt, ami az adott életszakaszban működik.
Az anyaság egészen új módon formált át. Harmincéves korom előtt született meg az első gyermekünk, és onnantól az élet már nem csak rólam szólt. Két gyereket nevelni egyszerre rengeteg öröm, de rengeteg kérdés is. Sokszor éreztem azt, hogy miközben próbálok jó anya, jó társ és jó szakember lenni, közben keresem azt is, hogy én hol vagyok ebben az egészben. Talán innen indult el bennem igazán az önismeret iránti kíváncsiság: hogyan lehet a sok szerep között úgy egyensúlyt találni, hogy közben önmagunkat se veszítsük el.
Volt például egy időszak, amikor három város között ingáztam – Budapest, Kecskemét és Szeged között –, miközben a gyerekek bölcsődébe és óvodába jártak. Ilyenkor az ember igazán megérzi, milyen az, amikor az élet minden területe egyszerre kér figyelmet.
A munkámban is voltak fordulópontok. HR vezetőként dolgoztam, amikor egy hétfői értekezlet végén egyszerűen közölték velem, hogy nem szeretnének tovább velem dolgozni. Nem volt előzménye, nem volt visszajelzés arról, hogy rosszul végeztem volna a munkámat.
Az ilyen helyzetek fájnak. De sokszor ezekből tanul az ember a legtöbbet.
Az évek során egyre többet beszélgettem nőkkel ezekről a kérdésekről. Barátnőkkel, ügyfelekkel, kollégákkal. És újra meg újra ugyanazok a témák kerültek elő: hogyan lehet jelen lenni a munkában, a családban, a párkapcsolatban, nőként és emberként is. Hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt a sok szerep között anélkül, hogy közben elveszítenénk önmagunkat.
Ezek a beszélgetések és tapasztalatok lassan elkezdtek összeállni bennem valamivé.
Ma lettem negyven éves. Negyven év tapasztalata, döntései és újrakezdései állnak mögöttem, és most érzem igazán, hogy mindaz a tudás és tapasztalat, amit az elmúlt években összegyűjtöttem, végre egy helyre kerülhet. Egy szerelemprojektben, amelyben minden benne van, ami számomra fontos.
Mindig is arról álmodtam, hogy olyan munkám legyen, amit nemcsak csinálok, hanem szeretek is. Ami nem elvesz az életemből, hanem hozzátesz. Nagyon hálás vagyok azért, hogy mostanra ez valósággá válhatott, és hogy ezen dolgozhatok a Lovara világában.
És közben nem felejtem el azt sem, ami már most megvan.
Mert most, ebben a pillanatban például az tesz igazán boldoggá, amikor este mind a négyen ott vagyunk egy takaró alatt pár percre.
És néha ez is bőven elég.❤️
